VARGA Zoltán: A kecskeméti animációs film

Június 21., péntek 10:00, Katona József Könyvtár

 

2016 végén megjelent, A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című könyvében Varga Zoltán kísérletet tett arra, hogy a magyar animációs film több mint 100 évének történetét térképezze föl. 2019-ben, az MMA Kiadó gondozásában és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával jelenik meg a szerző új kötete, A kecskeméti animációs film. Hasonló törekvései okán a könyv az előző kötet folytatásaként is megközelíthető; a kecskeméti szerző ezúttal a Kecskemétfilm működésének évtizedeit mutatja be, s az itt készült animációs filmek világát ismerteti meg az olvasókkal. A kötet éppúgy részletesen foglalkozik a stúdió krónikájával – a kezdetektől napjainkig –, mint a kecskeméti animációs sorozatok és egyedi filmek elemzésével – a Vízipók-csodapóktól a Magyar népmeséken át a Városi legendákig, a Regöléstől Az éjszaka csodáin át a Balanszig –, miközben a meghatározó rendezői életműveket is áttekinti.

„Ötven év, háromszáz produkció, film. Sokféle, a legkülönbözőbb igények szerint készült alkotás, amelyeket a szerző sorra vesz, szinte egyenként megvizsgál; leírja a filmek keletkezéstörténetét, technikai ismertetőit, tematikai hovatartozását, a keletkezésük korában, a stúdióban és az animációs filmtörténet egészében elfoglalt helyüket” – írja a kötet előszavában Szoboszlay Péter.