Az afrikai animáció hagyománya hosszú időre nyúlik vissza, egészen 1935-ig, ekkor készültek Egyiptomban a Frenkel fivérek első rajzfilmjei, a Walt Disney-figurákra hajazó Mish-Mish efendivel a főszerepben. A Szubszaharai Afrikában csak a korai 1960-as években kezdtek el animációs filmek készítésével foglalkozni, amelyek Moustapha Alassane nevéhez fűződnek (pl. Jó utat, Sim!, 1966).
Moustapha Alassane: Jó utat, Sim! |
Afrikában az animáció sosem kapott elegendő anyagi finanszírozást, ebből kifolyólag az alkotók elsősorban rövid fikciós vagy dokumentumfilmeket készítenek, amelyekre könnyebb támogatást szerezni. A technológiai innovációk kétségkívül formálták az animációs technikákat, kezdve Alassane bábfilmjeitől a digitális vizuális effektek használatáig bezárólag (Kenneth Coker 2D-s animációiban – Oni Ise Owo, 2008), azonban nehéz lenne kiemelni egyetlen olyan technikát, amely dominánssá vált volna az afrikai animációs filmben. Fontos azt is leszögezni, hogy a hagyományos rajzfilmes technikák és a 2000-es években megjelenő digitális technikák továbbra is egyaránt meghatározóak.
Kenneth Coker: Oni Ise Owo |
A témák és esztétikai kifejezésmódok sokrétűek, amelyek egyfajta „helyi” jelleget biztosítanak az afrikai helyszínek, történetek és nézőpontok megjelenítése által. A filmekben a város legtöbbször a társadalmi-politikai változások színhelyeként jelenik meg. A falusi helyszíneken játszódó filmek gyakran az elfelejtett kisközösségi identitáshoz való visszatérésről szólnak, melyeket az alkotók a mesék, legendák, mítoszok és szóbeli történeti források felhasználásával idéznek meg. Az afrikai animációs filmekben tehát az egyedi látványok, a cselekményvezetés és helyszínábrázolás révén egy olyasféle filmes gyakorlat érlelődött ki, amelyben az afrikai történetmesélés a legújabb technológiai újításokkal vegyül.
Dr. Mohamed Ghazala
animációs professzor,
az ASIFA alelnöke, az egyiptomi ASIFA elnöke