Interjú Jankovics Marcellel
Jankovics Marcell:
Filmjeimmel elsősorban a tizenötmillió magyart célzom meg
A humorral telt, társaságát mindig sztorikban fürösztő Jankovics Marcellből hogyan következnek azok a mélybe törekvő, hagyományt ápoló, hősöket ábrázoló egész estés filmek, amelyek leginkább jellemzik a pályáját?
Talán ebből is látszik, hogy nem érdemes az első benyomás alapján ítélkezni. Én sem csak ilyen vagy olyan vagyok. Meggyőződésem, hogy megnevettetni az embereket épp annyira fontos, mint megríkatni őket. Vagy ahogy Chaplin mondta, ha valaki elesik, azon nevetünk, de ha nem tud felállni, akkor megrendülünk.
Még mindig nem értem, hogy miért nem a humoros Jankovics uralja a filmjeit.
Kezdetben így volt, hiszen a Gusztáv-sorozathoz kapcsolódnak első szárnypróbálkozásaim. Aztán éles kanyart vettem. Nem szándékosan, de így esett jól, vagy mondhatom úgy is, hogy arra volt dolgom. Arra persze emlékszem, hogy amikor huszonnégy évesen találkoztam egyik egykori gimnáziumi osztálytársammal, és azt kérdezte tőlem, hogy még mindig azokat a kis hülyeségeket csinálom-e, akkor alaposan szíven ütött. Mert ugyan ki szeret kis hülyeséget csinálni? Ugye senki? Ez az élmény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy amikor 1968-ban az Air India légitársaság reklámfilmjét készíthettem el, és ezért Indiát is megjártam, akkor komoly dolgot akartam létrehozni. Stilárisan, gondolatiságban, jelképrendszerben akkor alapozódtam meg. A film nem is sikerült rosszul, mert Aranycédrus díjat nyert egy libanoni fesztiválon.
Az Air India miért egy huszonéves – már elnézést kérek, de a szakmában tacskóval – akart reklámfilmet készíteni?
Akkor nem voltam tacskó. Ámbár nem engem szemeltek ki, hanem Kovásznai Györgyöt, akinek a festői animációi elnyerték a tetszésüket, de Kovásznai nem vállalta a feladatot. Matolcsy György, a Pannónia akkori vezére pedig megkérdezte, hogy ugyan tudnék-e Kovásznai modorában filmet készíteni, és igent mondtam neki.
Szóval, az egykori önkéntelenül is kritikus osztálytárs, az Air India és Kovásznai is hozzájárult a jankovicsi stílus megteremtéséhez, amely aztán a János vitézben teljesedett ki. Nagy bátorságra vallott, hogy harmincévesen új úton mert elindulni egy egész estés filmben. Meg is bukhatott volna. Nem?
Meg, de másként lett. A fel-feltűnő kritikus hangok ellenére a János vitéz nagy siker lett, és arra biztatott, hogy merjek eredeti lenni, és merjem vállalni az egészestés feladatokat. Ekkor felfedeztem magamnak az animációs metamorfózist, ami egyik stílusjegyemmé vált, és ekkor határoztam el, hogy filmjeimmel elsősorban a 15 millió magyart célzom meg. Ezért született meg a Fehérlófia, majd jóval később az Ének a Csodaszarvasról, amelyek igazi magyar történetek. Aztán ezért fogtam bele Madách remekének, Az ember tragédiájának a feldolgozásába, hogy Arany Toldijával tegyem ki a pontot a mondat végére, mert ugyan az utóbbi munka televíziós vetítésre készül tizenhárom részben, de nem mondok le arról, hogy a tizenhárom jelenetet egy filmmé gyúrjam.
Azzal a ponttal érdemes várni, mert úgy hírlik, hogy kapacitálják az István, a király animációs feldolgozására is.
Nem tagadom, és remélem, hogy lesz még időm elkészíteni azt a filmet is, de tudomásul kell vennem, hogy 78 éves vagyok, amely kor már szűkíti a horizontomat.
Térjünk vissza a Toldira! Ez az alkotás a Kecskemétfilmmel szoros együttműködésben készül. Miért pont velük?
Leginkább azért, mert Mikulás Ferenctől jött előbb a felkérés, majd a hezitálásomra válaszul az erős biztatás. És engedtem a szép szavaknak.
Mivel „kényszerítették” térdre?
Azzal, hogy elkészíthetem a János vitéz tükörképét. Megint egy naphérosszal dolgozhatok, és nem mellesleg annak a stúdiónak a támogatásával, amelyhez már évtizedek óta erős szálak fűznek. Már történelem, de velük foghattam hozzá a máig népszerű Magyar népmesék sorozathoz, amelynek elsősorban a főcímére vagyok nagyon büszke. (Már azt a főcímet is Arany János sorai ihlették: „Száll a madár ágról ágra, száll az ének szájról szájra.” ) Hadd jegyezzem meg, hogy amikor elmerültem Arany János nagyszerű költeményében, megéreztem, hogy nem csak munkában, de szép feladatban is részem lesz a Toldival.
Mire gondol, amikor szép feladatról beszél?
Toldi karakterének a megrajzolására Arany bőven hagy szabad teret, én pedig élek a lehetőséggel. A többit majd a film meséli el.
Interjúiban szokta emlegetni a Pannónia Filmstúdió legendás 103-as szobáját, ahol Dargay Attilával és Nepp Józseffel egy térben dolgozhatott, és méltatja a műhelymunka fontosságát. Ma Kecskeméten kívül lát még igazi animációs műhelyt?
Sajnos már nincsenek ilyen típusú műhelyek, ami Mikulás Ferit dicséri, aki azt a bravúrt hajtja végre, hogy folyamatosan munkával látja el, és ezáltal egyben tartja a csapatát. Nagy mutatvány. Nekem a Pannóniánál ugyanez csak néhány évig sikerült.
A mai fiatalok hogyan nélkülözhetik a műhelyeket?
Nagyon más világ van. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett tehetségek magányosan küzdenek. Tehetik, mert az együttműködés hagyományos formáihoz nincs szerencséjük, és tehetik, mert a technikai feltételek ezt megengedik. Vannak, akik elkészítik a filmjüket, aztán emailen akár negyven fesztiválra is bejelentkeznek, ami a mi időnkben elképzelhetetlen volt a politikai, adminisztratív és technikai akadályok miatt. Ez egy sokkal szabadabb világ, de a közösségi élmény hiánya miatt nem irigylem a fiatalokat.
Nem kérdezem, hogy a Toldi a felnőttekhez vagy a gyerekekhez akar-e szólni, mert tudom, hogy nem szereti a gyerekekkel gügyögve beszélő rajzfilmeket. Mégis, mit gondol, kiket érhet el egy költemény animációs változata a mai, villódzó, action movie-s világban?
Elsősorban a felnőtteket és az olvasni szerető fiatalokat, főleg azt a korosztályt, amelyik iskolában tanulja. Amúgy a Fehérlófia divatos lett a mai action movie-, fantasy-hívek körében.
Milyen célt tűzött maga elé a Toldi? Hogy a legyőzhetetlenül erős magyar mítoszát felidézve erősítse a nemzeti identitást?
Leginkább azt, hogy Arany nagyszerű költeményét mind többekhez eljuttassa, de az sem lenne baj, ha nemzeti identitásunkat acélozná. Ráfér az erősítés.
Ha a pályáját egy hegységként képzeli el, melyik alkotására tekint csúcsként?
A Sisyphusra. És nem csak azért, mert azt a filmet jelölték Oscar-díjra.
A János vitéz után készített villámmozi eltörpül a nagyok között.
Hosszúságát tekintve mindenképpen, de a kicsi bors ezúttal is erős.
Mit üzent azzal a filmmel?
Önéletrajzi film volt. Túl a sikeres János vitézen, még mindig alig több, mint harminc évesen azt akartam elmondani, hogy bár egy nagy követ már felgörgettem a csúcsra, de nem adom fel, nem vonulok vissza, újabb és újabb kövekkel indulok el lentről a tető felé.
Most épp 78 évesen – a Toldival.
Azzal is, és nem mellesleg, a hamarosan megjelenő Trianon könyvvel. Amíg erőm engedi, görgetek.
Így legyen még sokáig! Találkozunk a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, ahol mesterkuzusa lesz a Toldiról!
Kecskemétre mindig úgy megyek, mintha hazafelé venném az irányt.
(Az interjút készítette: Borókai Gábor)
