Interjú Kucsera Tamás Gergellyel
Kucsera Tamás Gergely:
A KAFF-ot a legjobbak között tartják számon
Az animációsfilm-gyártás a hetvenes-nyolcvanas években Magyarország büszkeségei közé tartozott. A Jankovics, Dargay, Ternovszky, Rófusz fémjelezte termékek nem csak nemzetközi elismeréseket, de hazai népszerűséget is kivívtak maguknak. A Matolcsy H. György vezette Pannónia Filmstúdiót pedig a világ öt legnagyobb animációs vállalata egyikeként tarthatták számon. Ehhez képest mai igen visszafogottak a lehetőségek, és vele együtt a hazai filmkínálat is. Gondolja, hogy visszatérnek még hozzánk az animációs aranyidők vagy erről az álomról jobb, ha lemondunk?
A kérdés első felével kapcsolatban: nagyon erős a hazai animációs képzés, kiváló nemzetközi szakmai kapcsolatokkal – ezen a téren kiemelendő, de nem egyedüli a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a MOME – továbbá állami figyelem, illetve erősödő támogatás – Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Média Mecenatúra Programja, illetve a Magyar Nemzeti Filmalap tevékenysége – segíti az alkotókat. De nem javaslom az álomkergetést. Mind politikai, mind technológiai szempontból megváltozott a világ. Ma nem kétpólusú a politikai tér, amelyben a blokkokon átívelni képes műfajok előnyt élveznek, és nagy költségvetési támogatást kapnak, hogy a rendszer legitimitását erősíthessék. Az elmúlt negyven évben létrehozott modern eszközök pedig átírták az animáció világát, mind a képzést, mind a műhelyek létét, mind az effektív munkát illetően. Ma egyetemek formálják az animációs szakembereket, nem a nagy formátumú munkatársak és az alkotói közösség, ahogy az a Pannónia esetében történt. A szoftverek pedig lehetővé teszik a gyors és hatékony egyéni munkát. Merőben új helyzet van. Minden szempontból. Amit jó, ha mindenki tudomásul vesz. Példaként említhetem, hogy egyik kínai tárgyalásunkkor arra apelláltunk, hogy mi az egész Kárpát-medencei magyarság képviseletében, hozzávetőlegesen tizenötmilliós piacot tudunk magunk mögött, mire a partnerek megjegyezték, hogy az ő első körös elérésük – a minket vendégül látó város és vonzáskörzete – százharmincmillió néző. A miénknek majd tízszerese. Nem kell hozzá közgazdasági képzettség, hogy kiszámoljuk, egy fő elérése mennyivel gazdaságosabb ott, mint nálunk. Amiből aztán következik, hogy a világ számos pontján sokkal olcsóbban dolgoznak, és ezek a termékek – szinkronizálással együtt is – lényegesen kevesebbe kerülnek a magyar televíziók vagy mozi-vállalatok számára. Ami Európában kontinentális siker a nézettség terén, az ott említésre sem méltó, tulajdonképpen bukás.
Mindezek mellett a hazai televíziózási és mozi látogatási szokások is megváltoztak: a 70-80-as években „esemény” volt egy-egy új alkotás közönség elé vitele. Hetekig vetítették egy moziban, amelyben általában két-három másik, sokszor más műfajú film volt a választék; tévéről nem is szólva: a bő félnapos sugárzású egy-másfél csatorna ugyancsak koncentrálta, s így emelte a nézettséget. Ma egy kavalkádban élünk, ebben kell az alkotásoknak is kitűnni.
Akkor fel kell tenni a kezünket?
Azt sem ajánlanám. Csak ne az óriásokkal akarjunk versenyre kelni, mert kudarcélményt gyűjtünk magunknak.
A hazai animáció legnagyobbjai panaszolják, hogy a filmezésre fordított állami pénzek alig öthat százaléka jut el hozzájuk, amit méltánytalannak tartanak. Egyetért velük?
Az ezekről a belső arányokról szóló számokat ismerem, de mivel nem a Magyar Művészeti Akadémia rendelkezik ezen források fölött – és nem stílusom más asztalán rendezkedni – inkább arról beszélnék, hogy mi mit teszünk a magyar animációért.
Hallgatom.
Előrebocsátom, tandemben dolgozunk az NMHH Magyar Média Mecenatúra Program vezetőjével, Kollarik Tamással. Együtt segítünk alkotóinknak eljutni nemzetközi fesztiválokra vagy filmvásárokra, például tavaly huszonöt magyar műhelynek állítottunk fel standot Annecy-ben, továbbá az elmúlt öt esztendőben – többek között – ott voltunk Hirosimában, Teheránban, Pekingben, Los Angelesben, a Milánói Expón és Barcelonában, megjelenést biztosítva – vagy azt segítve-támogatva – a magyar animáció képviselőinek. A két nem kormányzati szervezet együttműködésében – a közös munkánkban – rendszeresen partnerünk a MOME, illetve a Filmalap. Jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek széleskörű és tartós együttműködésre sarkallnak sokakat, jó egy ilyennek a része lenni. Kollarik Tamással kezdeményeztük és 2015-ben az MMA székházában, a Pesti Vigadóban konferenciát és kiállítást szerveztünk Akadémiánk alelnökének, Jankovics Marcellnek és Mikulás Ferencnek, a Kecskemétfilm ügyvezetőjének a segítő támogatásával a százéves magyar animáció tiszteletére. A konferencia anyagát könyvvé formáltuk, különböző nyelvekre lefordítattuk – legutóbb, az iráni látogatás miatt például fárszira, ezt követően Izraelben is bemutattuk a kiadványon és vetítéseken keresztül a magyar animációt –, hogy a határon túl még tovább népszerűsíthessük.
Emellett pályázatokat írunk ki, ösztöndíjakat osztunk, a Filmalap Filmintézetével együttműködve restaurálunk, digitalizálunk, kutatóintézetünk a magyar animáció történetét „megíró” kötetet gondozott, adott ki. Retrospektív filmvetítéseket szervezünk a Vigadóban, valamint más helyszíneken országszerte, továbbá Akadémiánk Film- és Fotóművészeti Tagozata is egy többévados vetítéssorozatot indított, amelyen keresztül a múlt legnagyszerűbb emlékeit idézzük fel; és természetesen ott vagyunk a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál támogatói között is. És cseppet sem utolsó sorban hozzájárultunk Rófusz Ferenc negyven éve tervezgetett – de végül tavaly megszületett – filmjének, az Utolsó vacsorának az elkészültéhez is, vagy a kecskeméti filmstúdió történetét feldolgozó kötet megjelenéséhez.
Legvégül kiemelném, hogy animációs alkotókkal készült beszélgetéseket összefoglaló könyv is készülőben van, szerkesztői: Fülöp József, a MOME rektora és Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja; terveink szerint a KAFF-on vehetik kézbe az olvasók a kötetet.
A fiatalok körében látja a mai Jankovicsokat, Rófuszokat?
Nem csak én, a nemzetközi fesztiválok is látják a magyar tehetségeket. Közülük szerintem kitűnik Bucsi Réka és akadémiai ösztöndíjasunk, Vácz Péter, de hála Istennek oly’ sokan vannak…
Ha már a nemzetközi fesztiválokat említette, hová sorolja körükben a KAFFot?
A kecskeméti fesztivált a legjobbak között tartják számon. Biztatok mindenkit, hogy júniusban látogasson el a Hírös Városba, nem fogják megbánni.
(Az interjút készítette: Borókai Gábor)
